narrate hello my name is Jacob Storm i'm insomniac my favourite film is fight club i don't if that information reveals anything from me eyes open look around room my room narrate calm down suppress the fear stemming from the feeling of being the fourty-second tiniest particle in an infinite multiverse eyes itching scratch get up sigh open door yawn look around step to counter locate focus on coffee narrate i think the fear really originates from my condition i just want to internalise it somehow so the best i can muster is some cheap intellectualisation it’s not easy waking up not realising where you are how did you get there this awakening was better than most my response was to all that was to develop an tiny wee bit analytical personality that’s how I coop with stuff baby laugh silently grab the coffee maker pour coffee drink coffee narrate yeah that tastes good finish coffee gulp gulp gulp grab cigarette grab lighter ignite inhale smoke narrate yeah that feels good exhale narrate once I woke up while nearly stepping out on front of a huge lorry man that was touch bottom put out cigarette go toilet release bladder flush narrate yep my goal is to be in control

Hát igen. Van ez a csávó, aki francia, de igazából inkább spanyol, de mindenképpen latin. Európai feka. Öreg motoros, már régen is voltak elég jó dolgai a Fekete Kézzel, pölö ez, de még ez is. De aztán kilencevenöt körül a srácok szétszéledtek, úgyhogy ez a Manu gyerek fogta magát, és körbemente Dél-Amerikát. A körút után visszajött az Óvilágba, és elkezdte a nyomni a saját muzsikáját. Teletek-múltak az évek. Végül úgy esett, hogy életének negyvenhetedik esztendejében elvetődött Sopron városába, és ott nyomott egy ilyet. (Jó, igazából nem ezt, mert pölö sajna a feka srác nem volt itt, de a hangulat ugyanaz.)

 

Boruljunk le az ember előtt, aki ennyi év után is megőrizte művészi és emberi integritását, és ekkorát tud zúzni, a rakenrollt a kisujjából kirázva.

 

Ez itten kérem Carlos Santana bácsi egyenst Woodstockból, 1969-ből, amikor nem volt bácsi, és nem latinos beütésű popslágerek írásával múlatta az idejét. Félreértés ne essék, szeretém azokat a dolgait is, a Supernatural cédéjét például lejátszhatatlanná hallgattam, no de azért mégiscsak ez az igazi... Ráadásul nem semmi zenekarral játszik,  Michael Shrieve dobost én aranyba önteném, aki ráadásul alig töltött be a huszat (!!!) a felvétel idején. Összesen két számot játszottak, ebből ez egyik az alant látható-hallható Soul Sacrife. Felhívnám még a figyelmet az 5:43-tól feltűnő leányzóra, aki több, mint valószínű, hogy nagy mennyiségű LSD hatása alatt prezentálja, hogy milyen is az a műélvezés.

Jó a fülnek, jó a szemnek (erre aszondja a szakirodalom, hogy eye candy). Mondjuk ez az egyik kedvenc számom az Elephantról, mert pölö a refrén úgy el lett találva, hogy általában nem tudom éneklés nélkül megállni, ha meghallom ezt a számot.

Az tény, hogy a korai rakendroll igazából fekete műfaj volt, na de amit aztán a fehér fiúk csináltak belőle... Csodás friuzurák, sikkes öltönyök, vakító frizurák, és az őszinte, kőkemény zene. Az egésznek van egy olyan feldobódott, optimista töltete, ami miatt szerintem egyszerűen nem lehet megunni az '50-es éveket.

Itt van példának okáért Eddie Cochran és a Summertime Blues. Egészen szörfös lüktetésű zene alatt énekel a nyári szomorúság okáról, és mindeközben hihtetlen hangulatot teremt, amit leginkább bájosként tudnék megfogalmazni. Szegény Eddie nagyon sokra vihette volan (amit szerintem ez a szám is bizonyít), ha nem hal meg '60-ban egy autóbalesetben.



Aztán néhány szó Buddy Hollyról. Hiába volt akkora geek, mint ide lacháza, az első rocksztárok egyike lett. A szeműveges csoda, akinek úgy jár a keze a gitáron, mint a motolla, mert csak lefelé penget, szintén hamar meghalt, még '59-ben, a zenével együtt. Ez pedig itt az Oh Boy:



Maga a Király, bár ez csak a szerencsén és az Ezredes marketinggépezete miatt maradt így meg az utókorban, ettől még viszont igencsak szerethető, amit csinált. A video az unalomig ismert Heartbreak Hotel, de egyszerűen nem birom ki röhögés nélkül, amikor 1:07-nél kitör a sikítófrász a lábrázás miatt.



Végül Jerry Lee Lewis, a Gyilkos. A zongorista, akit zavart, hogy ülnie kell, ezért időnként felgyújtotta a hangszert. A vonalzóval belőtt frizura sem sokáig bírja a rakendroll húzását, mert akkora rázás van. Whole Lotta Shaking Going On:

Ki hitte volna? Snoop Dogg is azt a zenét szereti, mint én...

A digiri-Doggfathernek két olyan remixe is van, ami igazán közel áll a szívemhez. Az első a Doors Riders on the Stormja 1971-ből, amit Snoop nos, igen, a Need For Speed Underground 2 nevezető, khm, játékcsoda soundtrackjéhez vett fel, de ezzel ne is törödjünk, mert maga szám még mindig istenes.

A második pedig egy korszakos klasszikus, a Sublime Doin' Time című felvételének fekásítása, amely viszont a Gershwin-féle Summertime dallama csendül fel.